A tavaszi félév nyitó taggyűlésére február 7-én került sor, mely során a vezetőség ismertette a következő szemeszterre vonatkozó terveket és projekteket, valamint a szervezetben bekövetkezendő változásokról is szó esett.
Nevezetesen a design team a jövőben marketing teamként fog tovább üzemelni, az eddigi grafikai támogatáson kívül mostmár a szervezeten belüli kommunikáció és minden egyéb marketing tevékenység is az ő feladataik közé fog tartozni. Megtudtuk az összerázó tábor pontos időpontját is, amit így már mindenki fel is jegyezhetett a naptárába. A soron lévő napirendi pont az elkövetkezendő hetekben elinduló a Talent program volt, mely három jellemző gazdaságinformatikus karrierutat ismertet meg az irántuk érdeklődőkkel – az ezekkel foglalkozó kurzusok időpontjait és helyszíneit egyeztettük.
A gyűlés után szokásainkhoz híven a tagság az Africaféban folytatta az estét egy, a tagok által tervezett és elkészített társasjáték mellett, mely mindenkinél osztatlan sikert aratott.
Kőrössy Anna